Bytheway a sikeres csapat!

Bytheway a csapat
Bytheway a csapat

Az X-Faktor idei szériájában már számtalan meglepetést láthattunk, s a zsűri tagok is egyre többször hangoztatják, hogy az idei adás teljesen más lesz. Más szemszögből láthatjuk a versenyzőket, s a hangulat is teljesen megváltozik, épp az új tehetségeknek köszönhetően, így például a Bytheway csapatának! Persze sokakban felmerülhet a kérdés, hogy valójában csak arról van szó, hogy a sorozat már kezd unalmasnak lenni, s ilyen kommunikációval próbálnak nézettséget generálni, vagy az idei verseny valóban más lesz majd. Ezt természetesen mindenki saját maga döntse el, az azonban kétségtelen, hogy a Bytheway csapata kiváló teljesítményt nyújtott a verseny során és számtalan egyéb csapatot tudhatott maga mögött a verseny során. A válogatók során is kiváló teljesítményt nyújtott ez a csapat, s az előválogatókor is meglehetősen jól szerepeltek. Nem kérdéses tehát, hogy ennek a csapatnak még lehet jövője a műsorban, s ha a dobogós helyek nem is jönnének majd össze nekik, a való életben biztosan sikeresen zenélnek majd tovább!