Egy vízálló karóra úszáshoz a leghasznosabb

Különleges karóra

Sok olyan szituáció adódhat, amikor örülhetünk, hogy egy ilyen karórát választottunk. A nedvesség könnyen kárt tehet az karóra elektromos szerkezetében, sőt, még egy mechanikus változatot is egy-kettő használhatatlanná tesz. Egyes karóra webshopokban (mint például az órazóna.hu) vízálló karórák közül is válogathat. Mert ezekre kifejezetten nagy szüksége van, leginkább azoknak, akik vizes környezetben tevékenykednek. Sportolás közben, úszás szempontjából valóban hasznos, hiszen mérhető a leúszott táv, illetve az idő.

Egy modern sportkaróra igazán kifinomult, de strapabíró szerkezet, ami minden körülmény között pontos értékeket képes mutatni. Például egy építkezésen sem árt, hogyha vízálló karórát viselünk, mert a nagy eső is tönkre tudja tenni a drága időmérőt. Bár ebben az esetben az is elég, hogyha cseppálló az adott eszköz. A nagyobb kihívást a víz alatt keletkező nyomás jelenti az óragyártóknak.

Több olyan cég is van, amelyeknek a termékeivel már búvárkodhatnánk is, hiszen 50 méter mélységig garantálják az óra vízállóságát. Nyilván az átlagember nem fog ilyen mélyre merészkedni egy fáradt, őszi keddi napon, de azért biztos, ami biztos. Ha esetleg elfelejtenénk levenni, amikor csobbanunk a medencében vagy relaxálunk otthon a kádban, akkor nem árt, hogyha vízálló karóra van a csuklónkon. Az Órazóna remekbeszabott modelleket vonultatott fel, ami ezen típusok felhozatalát illeti. Kirándulásokon, túrákon különösen jól jöhet egy digitális vízálló karóra. Azért jobb a digitális változat, mert abba több hasznos funkciót bele lehet szuszakolni.

Nem árt, ha van nálunk egy iránytű, magasságmérő, lépésszámláló, stb. Mindez belefér egyetlen eszközbe, amit a csuklónkhoz rögzíthetünk, ráadásul még vízálló is. Ennél nem is kell több, csupán a megfelelő dizájn kiválasztása és már indulhat is az önfeledt kaland, ami nem tartogat kockázatokat a spéci időmérőnket illetően. Az akciók folyamatosan jelen vannak a webáruházban, ezért nem árt gyorsan lecsapni egy-egy termékre, amíg a készlet tart.

Print Friendly, PDF & Email