Az ágytakaró praktikája

Házi szőttes ágytakaró
Házi szőttes ágytakaró

A nagymamák generációjában nagy szégyennek számított, ha az ágyat bevetetlenül találta az reggeli látogató. Igaz, abban az időben egy szobában 2-3 generáció élt együtt és nem lett volna hely mindenkinek, ha estig széjjel lett volna az ágynemű, ezért az ágyvetés volt a háziasszony első dolga.

Az ágytakaró abban az időben szőttes pokrócok vagy állatbőrök voltak, amelyek egy mozdulattal eltakarták a takarókat és párnákat. Más lett a világ, így a szokások is változtak. A mai fiatalok el sem tudnák képzelni, hogy a napi tevékenységeiket, a nagyszülők és szülők árgus szemei előtt folytassák.

Pedig rend a lelke mindennek! Amit a gyerekkorban megtanul, azt fogja továbbvinni a családi életébe. Aki lustán, hanyagul szétszórja a dolgait, az felnőttként is hasonlóan végzi majd a munkáját is és a lakásban is fergeteges káosz fog uralkodni. Érdemes egy kicsit idomítani a viselkedésükön, amíg még van esély a változásra. Mennyibe kerül leteríteni egy ágytakarót? Néhány perc és általa még esztétikát is csempészünk a helyiségbe.