Biztosan Önnek is tetszene a Szent Márk tér

Szent Márk tér, Velence, Olaszország

Járt már Velencében, a híressé vált Szent Márk téren? Ha még nem, akkor azt ajánljuk, hogy egyszer mindenképpen látogasson el ide! A Szent Márk tér gyönyörű, hiszen több nevezetesség is található. Természetesen itt van a Szent Márk székesegyház,

ami fantasztikusan néz ki, a díszítése és a monumentális méretei miatt. Senki nem tud szó nélkül elmenni ezen alkotás mellett. Azt is meg kell említeni, hogy a Szent Márk téren van a Campanile, vagyis a Harangtorony is, amit a turisták természetesen nem szoktak kihagyni,

ha már egyszer Velencében járnak. A város időtlensége jól tükröződik a Szent Márk térből leágazó apró kis utcákban, ahol a középkori házak és a szűk lagúnák mentén sétálgathatnak a turisták. A legenda szerint, Velencében még a legjobban tájékozódó emberek is többször eltévednek,

annyi apró kis utca van. Éppen ezért, sokan nem is mernek elkalandozni túl messzire a Szent Márk tér közeléből, mert attól tartanak, sohasem találnának vissza, a túlzottan bonyolult és sűrű utcahálózat miatt.