Élményfestés Székesfehérváron – akár kezdőknek is

Élményfestés

Élményfestés Székesfehérvár területén is lehetséges, hiszen stúdiók egész Magyarországon szép számban képviseltetik magukat. Akik szeretnék a felszínre hozni a kreatív énjüket vagy csupán néhány kellemes óra eltöltésére vágynak, a lehetőség adott. A szóban forgó stúdiók körülbelül 6 éve működnek hazánkban is, mégis a tapasztalat azt mutatja, sokan nincsenek tisztában az élményfestés lényegével.

Nemcsak művészlelkeknek

Az alkotói munkára, így a festésre is hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy olyan tevékenységre, amit kizárólag a tehetséges emberek művelhetnek. Nem kell azonba elhivatottnak lennünk vagy az egész életünket a festésnek rendelnünk, hogy kipróbálhassuk, milyen érzés ecsetet ragadni és belemerülni az önkifejezés örömébe. A festés roppant kifejező alkotói munka, ami segít megismerni a belső valónkat, elűzi a rossz gondolatok és oldja a stresszt. Valljuk be, a modern kor zaklatott emberének ezen jótékony hatásokra van a leginkább szüksége a szürke hétköznapok mókuskerekében.

Élményfestés Székesfehérváron – a siker előre garantált!

Bármilyen hihetetlen is első gondolatra, mégis igaz, hogy az élményfestés foglalkozások minden résztvevőnek kivétel nélkül sikeres eredménnyel zárulnak. Még azoknak is, akik életükben először fognak ecsetet. Hogyan lehetséges ez? Az okos tervezés és a foglalkozásokat vezető személyek szakmai tudása előre borítékolja a kielégítő eredményt, vagyis az újdonsült alkotó örömét és a kreatív alkotás szépségét.

Élményfestés Székesfehérvár

Különféle nehézségi szintekkel vár minket az élményfestés Székesfehérváron

Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már az életünk során, hogy egy-egy neves alkotó festményét szemlélve belefeledkeztünk a káprázatos látványba és azt kívántuk, bár mi is képesek lennénk hasonló csodák megalkotására. Most itt az alkalom, hogy a nagyok fortélyait ellesve, egy kis szeletkéjét megkaphassuk a festészet által közvetített örömöknek! Legyünk teljesen kezdők, esetleg haladók, a tudás- és tapasztalatszintünknek megfelelő kihívással nézhetünk szembe a foglalkozások során.

Élményfestés Székesfehérvár: tanuljunk lépésről-lépésre!

A színkeverést, a különféle eszközök precíz használatát, a festmény elkészítésének egyes fázisait tanuljuk meg, az általában 3 órás foglalkozások alkalmával. Az általunk választott elkészíteni kívánt festményt előre rajzolt vázlat formájában kapjuk meg. A többi pedig már csak rajtunk, illetve a kreativitásunkon áll!

Festegess Timivel – élményfestés Székesfehérváron professzionális tolmácsolásban

Székesfehérváron kétségtelenül Sturcz Tímea festőművész foglalkozásai a legkeresettebbek. A belvárosban a tehetséges hölgy és csapata várja mindazokat a stúdiójában, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól és szeretnék kibontakoztatni mindazt, ami bennük rejlik. A „Festegess Timivel” programok keretén belül, módunkban áll egyedül, illetve csapatban részt venni a foglalkozásokon. Előzetes időpontfoglalás természetesen szükséges ahhoz, hogy részt vegyünk a rendkívül népszerű programon.

Élményfestés Székesfehérvár

Mivel készüljünk?

Azok, akik az első élményfestésük előtt állnak, gyakran kérdezik, mivel kell készülniük a foglalkozásra. Alkotókedvből nem árt, ha jó alaposan bekészletezünk, minden egyebet pedig a stúdió vezetője garantál. A vászon, a festékek, a különböző méretű ecsetek és a megrajzolt vázlatok már előre be vannak készítve, éppen úgy, mint a finom borok, kávék és teák is. A kellemes zene, a jó társaság szolgáltatja az alapot az ellazuláshoz.

A páros festés csodája

Az élményfestés egyik gyakori változata a páros festés, vagyis amikor a készülő műnek nem egy, hanem két alkotója van. A páros festés során alkothat szülő-gyermek, de két felnőtt személy is egyszerre. A felnőttek esetében roppant érdekes folyamat ez, ugyanis az alkotók egyénileg viszik bele a saját személyiségüket a festménybe, így az elkészült alkotás minden szempontból egyedi és megismételhetetlen. Azt természetesen mondanunk sem kell, az ilyen szabadidős programok közel hozzák egymáshoz a feleket, akik nemcsak saját magukról tanulnak új dolgokat az alkotás örömében, de a társukról is.

Élményfestés Budapesten

Természetesen nemcsak Székesfehérváron, de a fővárosban is akad lehetőségünk a vezetett festői alkotásra. Sőt, arra is van mód, ha az otthonunkból szeretnénk megélni ezt a csodás élményt, ugyanis a legtöbb stúdió repertoárjában biztos helye van a festőszettek összeállításának és gyors házhozszállításának is. A szóban forgó szettek nemcsak a festéshez szükséges kellékeket, de egy e-mail-ben küldött videót is tartalmaznak, ami végigvezet minket a kreatív folyamaton. Így aztán az otthonunk zavartalan békéjében feledkezhetünk bele az alkotásba, eggyé válva a vászonnal, az önmagunk megismerésének jegyében.

Élményfestés Budapest

Ajándék gyanánt is tökéletes

Az elkészült festmény tökéletes ajándék ötlet! Adjuk olyan személynek, akit valóban nagyra tartunk, hiszen a festésbe belevittük egész valónkat, a személyiségünket! Persze az sem gond, ha megtartanánk a művet. Egy eredeti, általunk készített kép a lakás valóságos ékeként, garantáltan fokozza az otthonunk dizájnját.