Gluténmentes recepteket gyerekeknek is lehet találni

Gluténmentes receptek

A gluténérzékenységgel felnőttként sem egyszerű együtt élni, de a gyerekeknek talán még nehezebb megérteni, hogy miért nem ehetik azt, amit a társaik. Emiatt a szülőkre is nagy teher hárul, mivel nemcsak biztosítaniuk kell számukra a diétájuknak megfelelő ételeket, abban is segíteniük kell, hogy a kicsik el tudják fogadni a helyzetet.

Ehhez pedig az kell, hogy minél több ételt elkészítsenek számukra olyan alapanyagokból, amit ők is ehetnek, hogy ne érezzék magukat kirekesztve és ne is csábuljanak el. A schaer.com weboldalon gyerekeknek is tud találni gluténmentes recepteket.

Ez nagyon hasznos, ugyanis például a gluténmentes lisztekkel egészen másképpen kell dolgozni, mint a hagyományos fajtákkal. Még a pontos recepteket követve is sok kudarcélmény szokta érni a konyhájukat megreformáló személyeket, főleg akkor, ha a tradicionális ételek elkészítésében nagyon profik voltak.

Újra az alapoktól kell kezdeni mindent és egy ideig biztosan nem lesz olyan, hogy csak úgy érzésre rakja össze az alapanyagokat és valami csodás fog születni belőle. Márpedig a gyerkőcök nagyon igénylik a péksüteményeket, a kiflit, a zsemlét, a ropogós héjú kenyeret és a süteményeket is, amelyeknek a gluténmentes változatát nem is olyan egyszerű megalkotni.

Szerencsére a Schaer cég nemcsak alapanyagokat és kész élelmiszereket kínál a gluténérzékenyeknek, hanem receptekkel is segíti őket, így könnyebb az átállás. A lisztek hátán mindig van egy-egy alaprecept, amiből a legjobb kenyér vagy adott esetben pizza lap készíthető, de az oldalukon számos más lehetőséget is felvonultatnak.

Csak fel kell lépni a honlapra és magyarul is rengeteg tippet, ötletet lehet gyűjteni, hogy mi és miként készíthető a termékekből. Ha a gyerkőcnek szeretne minél többféle finomságot tenni az asztalra vagy az uzsonnás dobozba, akkor itt érdemes áttanulmányoznia a cikkeket, recepteket és addig is, amíg sikerül teljesen megszoknia ezt a megváltozott helyzetet, betárazhat néhány kész Shaer pékárut, süteményt és édességet, amelyeket szintén megismerhet a weboldalon.