Székesfehérvár érdekességek – egy nap kevés a csodás város megismerésére

Székesfehérvár

Közép-dunántúli régió legnagyobb városa, Székesfehérvár érdekességek tekintetében is elkényezteti az idelátogató turistákat. A megyei jogú város elképesztően gazdag múlttal rendelkezik. Akik a régi korok eddig nem hallott izgalmas történeteire kíváncsiak, emellett pedig a gótikus és barokk építészet szerelmeseinek is tartják magukat, mindenképpen jól választanak, amennyiben célállomásaként Székesfehérvárra voksolnak.

Székesfehérvár története az újkőkorig nyúlik vissza

Székesfehérvár országunk egyik legősibb városa. A régészeti kutatások bebizonyították, hogy a város már az újkőkorszakban is lakott volt. A későbbi korokban Székesfehérvár fontos kereskedelmi központtá vált. Azt a várost pedig, amit ma ismerhetünk, Géza fejedelem alapította 970 körül, felismerve rendkívüli stratégiai elhelyezkedésének relevanciáját. Székesfehérvár története I. István uralkodása alatt kezdett igazán izgalmassá válni, egészen pontosan a Nagyboldogasszony-bazilika építésének kezdetével.

Székesfehérvár

Székesfehérvár érdekességek – a bazilika története dióhéjban

A királyi bazilikaként is ismert templom nemcsak a Magyar Királyság, de egész Európa egyik legimpozánsabb építészeti remekműve volt és nem kevesebb, mint 500 évet vett igénybe a teljes építése. I. Istvántól egészen I.Ferdinándig minden magyar királyt a grandiózus templomban koronáztak meg, közülük sokan itt alusszák örök álmukat is. A bazilika stílusában és esztétikai értékében a párizsi Notre-Dame-mal is felvette a versenyt. A gótikus stílusban épült gyönyörű épület, az 1500-as évek derekán török kézre került. 1601-ben a megszálló sereg felrobbantotta és porig rombolta. Ma már csak az alapzata tekinthető meg az egykor csodaszép bazilikának. Jelenleg a Középkori Romkert nevet viseli és természetesen nemzeti emlékhelynek számít ez az egykor impozáns helyszín.

Székesfehérvár érdekességek: a török megszállás nehéz évei

Székesfehérvár az 1500-as évek közepétől majdnem egészen az 1600-as évek végéig török uralom alatt senyvedett. Az Oszmán Birodalom pusztítását nehéz volt helyrehozni, de végül sikerült. Ebben Mária Terézia királynő is bőven kivette a részét, aki nemcsak az épületek renoválását, újjáépítését szorgalmazta, de a Székesfehérvári Egyházmegye megszervezése is az ő nevéhez köthető. Ebben az izgalmas időszakban építették újjá a Szent István bazilikát is. A templom Magyarország egyik legszebb és legnagyobb bazilikája, sokáig koronázótemplomként is funkcionált. A katedrális több stílusirányzat jellemzőit is magán viseli, többek között a klasszicista, barokk és gótikus jegyeket. Népszerű látnivaló, ami évente rengeteg turistát vonz.

Székesfehérvár színes skáláját kínálja a szórakozásnak

Elég csak beütni az internetes böngésző keresőjébe a Székesfehérvár látnivalók kulcsszavakat és máris szembe találjuk magunkat az izgalmas és értékes időtöltés elképesztően változatos spektrumával. Székesfehérvár kitűnő választás, ha a pezsgő éjszakai életebe szeretnénk belevetni magunkat. Akkor is ideális, ha a gyermekkel közösen kívánunk érdekfeszítő programokban résztvenni vagy a kedvesünkkel szeretnénk egy romantikus hétvégét eltölteni, kifejezetten a wellness-hangulat jegyében. A Fejér megyei városban mindez adott, mégis a legtöbben a hely történelmi múltját szeretnék megtapasztalni, megismerni a látogatásuk során. Székesfehérvár ugyanis egyike azon ritka városoknak, ahol a régmúlt évszázadai még ma is éreztetik jelenlétüket, így amerre csak járunk, ott találjuk a dicső magyar múlt egy-egy aprócska lenyomatát.

Székesfehérvár látnivalók

Székesfehérvár érdekességek – mit nézzünk meg feltétlenül?

Abban az esetben, ha a történelmi látnivalókra vagyunk a leginkább kíváncsiak és szeretnénk Székesfehérvár minden titkát feltárni, ne csak egyetlen napra tervezzünk! Minimum egy hosszú hétvége intervallumára tervezzük a kirándulásunkat. Szerencsére a városban számtalan hotel, apartman és költséghatékony szállás várja a kedves látogatókat. Tehát abszolút a személyes igényeinkre, no meg a pénztárcánk kapacitására szabhatjuk a városban való tartózkodásunkat.

Repüljünk vissza a régi nagy királyok idejébe

Ha Székesfehérváron járunk, nem hagyhatjuk kis a csodás Főtér, illetve az itt található grandiózus Országalma műremek megtekintését! Természetesen a tér egyéb meghatározó épületei, mint a Püspöki Palota és a Városháza is elállítják a lélegzetünket.

Az igaz szerelem lenyomata a Bory-vár

Bory Jenő feleségének emelt csodaszép kastélya inkább számít exkluzív műalkotásnak, mint egyszerű épületnek. A bámulatosan gyönyörű vár minden szegmense az örök szerelmet hirdeti, a bájos szobáktól kezdve, a kecses szobrokon keresztül egészen az árnyékos verandákig. Kötelező látnivaló minden romantikus léleknek.

Székesfehérvár kisvonat – váltsunk jegyet a Csodák Birodalmába!

Az Európa-szerte népszerű Árpád-fürdő, a magyar régmúlt legendás alakjait megformáló Órajáték, a Skanzen vagy a híres virágkertészeti remekmű, a Virágóra – Székesfehérvár látnivalóit még felsorolni is nehéz! Szerencsére a városban több turistákra specializálódott kisvasút is működik, amelyekre jegyet váltva kényelmesen megcsodálhatjuk ezt a bámulatos várost.