Téli sport olimpia Szocsiban

Téli sport olimpia

Az idei téli olimpiát Szocsiban szervezik meg. A nevezés lezárult és összesen 16 magyar indulhat a játékokon. Akik szabadkártyát szerettek volna igényelni, azoknak sajnos nem sikerült a nevezés. Rövid pályás gyorskorcsolyában összesen nyolc magyar indul. Gyorskorcsolyázásban Nagy Konrádnak szurkolhatunk. Alpesi síben hárman neveztek, míg sífutásban két magyar sportoló lesz jelen. Sílövészetben ketten lesznek. Az idén majdnem sikerült hódeszka sport világában is magyar versenyzőt indítani, de reméljük, hogy jövőre már sokkal eredményesebb lesz. A téli olimpián összesen 98 versenyszám van.

Érdekességképpen meg kell említeni, hogy összesen 1300 medál talál majd gazdára, amelyek elkészítéséhez összesen 2 tonna ezüstöt, 700 kg bronzot és 300 gr aranyat használnak fel. A fémeket Oroszországból hozzák. Egy érem 18 óra alatt készül el és 25 munkafázison esik át. Az érmek súlya 460-535 gr között mozognak. A vastagságuk 10 mm, míg az átmérőjük 10 cm.

Téli olimpia

Az érmek elején az olimpiai öt karika található, a hátoldalán pedig a sport neve és a játékok logója. Természetesen mindezt Braille-írással is felvitték az érmekre. Az érem oldalába angol, francia és orosz nyelven vésték bele a téli olimpia szavakat. Az érem továbbá még tartalmazza a következő motívumokat is: napsugarak, hegyek és tenger. Egy aranyérem csupán 1,34 százaléka arany, nagyobb részben ezüst és réz. A téli olimpia három falut építettet fel, ahová összesen hatezer embert szállásol el. Minden sportágnak külön épületegysége van, ahová ország szerint csoportosítják a résztvevőket.