Üdvözöljük Fejér megye honlapján!

Fejér megye

Dunántúl legszebb környékének és legváltozatosabb területével rendelkező megyéjének számít Fejér. Alföld, dombság, hegység és még tó is található a megyében. Történelmét tekintve szinte húsz ezer évet mehetünk vissza az időben, hiszen az első leletek a neolitikumból származnak. A megye központja Székesfehérvár lett, amit még Géza fejedelem alapított. Székesfehérvár Fejér megye központi helyszínévé vált, hiszen számtalan magyar király koronázási és temetkezési városává nőtte ki magát.

Fejér megye turizmus jellegét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Nagyon népszerű a kulturális turizmus és minden évben egyre többen látogatnak el ide. A székesfehérvári bazilika több király és királyné koronázási helyszíne volt. Itt nyugszik I. Szent István királyunk. Nem szabad semmiképpen sem kihagyni a ferences templomot és rendházat, a püspöki palotát, valamint a várat.

Fejér megye büszkélkedhet a Velencei-tó üdülőturizmus jellegével is. Hazánknak második legnagyobb édesvizű tava, évente több tízezer belföldi és külföldi turistát vonz a megyébe. Kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően, könnyedén megközelíthető, bármilyen irányból is indulnánk el. Európa egyik legmelegebb tava, hiszen a víz mélysége nagyon ritkán haladja meg a két métert. A Velencei-tó legnépszerűbb strandja Agárd, ahol horgászni is lehet. Nem szabad kihagyni a minden évben megrendezésre kerülő fesztiválokat sem. A strandok mellett számtalan szálláslehetőséget is találunk. Nemcsak többcsillagos szállodák vannak a tó környékén, hanem apartmanok és panziók is.