Minek köszönhető a BB pezsgő sikere?

BB pezsgő

A BB márkával szinte minden magyar ember megismerkedett már, azoknak pedig semmiképp sem kell bemutatni ezt a brandet, akik imádják a finom borokat, champagne italokat. A BB pezsgő gyártója jelentős technológiai fejlesztéseket hajtott végre 1993 után a borászati üzemeiben. Ennek is volt köszönhető, hogy az ital meg tudott újulni és a mai napig mindig valami egyedülállót garantál a fogyasztónak.

Érdekességként itt meg kell jegyezni, hogy a cég a reduktív technológia modernizálása mellett döntött, amire 1 millió dollárt szánt. Ennek a keretén belül a szőlőt legkíméletesebben préselik, ami hozzájárul a BB pezsgő egyedi ízéhez. A módszer sajátosságához hozzájárul még az is, hogy ennek köszönhetően az íz- és illatanyagokat legtisztábban lehet megőrizni.

A BB pezsgő előállításának bemutatásakor nem szabad megfeledkezni a szakemberek kísérletező hozzáállásáról sem, illetve a meg nem szűnő fejlesztésekről, de a megújulásra törekvő elvről sem. Ezeknek köszönhetően vált a BB pezsgő az egyik legismertebb hazai és nemzetközi márkává. Számos nedűt lehet megvenni a bb.hu oldalon.

Print Friendly, PDF & Email