Az egynapos magyar autópálya matrica bevezetése
Már nem kell sokat aludni: március 25-én Magyarországon bevezetésre kerül az egynapos autópálya matrica. Az új matrica bevezetésének fő oka az, hogy az Európai Unió előírásai szerint minden tagállamnak biztosítania kell a rövid távú úthasználati jogosultság megvásárlásának lehetőségét.
Több infó kiderült már, ám még nem minden. Ahogyan Magyarország, úgy több szomszédos ország is a lehető legkésőbbre tolta ki az egynapos e-matrica bevezetését. Egyelőre azonban úgy néz ki, a régióban hazánkban kell majd a legtöbbet fizetni a 24 óráig használható konstrukcióért. Jó hír azonban, hogy az egynapos autópálya matrica az autopalyamatrica.hu gyorsan és könnyen használható felületén is megvásárolható lesz.
Árak és érvényesség
Az egynapos e-matrica ára a jármű kategóriájától függ, illetve az egynapos matrica ára az éves matrica árának a rendelet szerint legfeljebb 9%-a (5 153 forint) lehet. Ennek értelmében a D1 kategóriába motorkerékpárok és személyautók számára az egynapos matrica ára 5 150 forint lesz, míg a D2-es díjkategóriába tartozó járművek számára az egynapos matrica ára akár 7 315 forintot is kitehet.
A jelenlegi szabályozás logikája alapján várhatóan az egynapos-matrica a vásárlást követően 24 óráig lesz használható, és szabad felhajtást biztosít az ország valamennyi útdíjköteles szakaszára. Érdemes észben tartani, hogy az új matrica típus nem a lejárat napjának 24. órájában jár le, hanem pontosan 24 órára ad úthasználati jogosultságot. Ez azt jelenti, hogy nem kell aggódnia annak sem, aki az esti órákban vásárol autópálya-matricát, hiszen az éjfélkor a szelvény érvényessége nem fog lejárni. Egy jelentős különbség a többi opcióhoz képest, ugyanis a heti (10 napos), havi és éves konstrukciók az adott naptári nap utolsó percében járnak le.
Azonban fontos lesz figyelni az időtartamra, ugyanis könnyen megtörténhet, hogy elfelejtjük a matrica lejáratának időpontját és az érvényességi időn túl is használjuk a fizetős útszakaszt.
Nemzetközi összehasonlítás
Leszögezhetjük, hogy a szomszédos országokban az egynapos matrica ára alacsonyabb. Ausztriában az egynapos matrica ára 8,6 euró, ami nagyjából 3 260 forint, míg Csehországban 200 korona, ami nagyjából 3 300 forintnak felel meg. Romániában és Szlovákiában még nem jelentették be az új, kötelezően bevezetendő e-matrica árát, illetve a szlovén árak sem ismertek. Az osztrák és lengyel példa azonban arra enged következtetni, hogy Kelet-Európa legdrágább egynapos matricája jó eséllyel a magyar lesz.
Díjkategóriák
Az egynapos e-matrica több kategóriában lesz elérhető. A D1 kategória a motorkerékpárokat és a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű, legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas személygépkocsikat foglalja magában. A D2 kategória a D1 kategóriába nem tartozó valamennyi személygépkocsit, amely 7 főnél több személy szállítására alkalmas, valamint a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikat és lakóautókat foglalja magában.
A többi matrica ára
A D1 díjkategóriában a heti (10 napos) autópálya matrica 6 400 Ft, a havi 10 360 Ft, az éves 57 260 Ft, míg a vármegyei matrica (megyénként) 6 660 Ft-ba kerül. A D1M kategória árai a következők: heti matrica 3 200 Ft, havi 5 180 Ft, az éves 57 260 Ft, míg a vármegyei matrica (megyénként) 6 660 Ft.
A D2 díjkategóriában a heti autópálya matrica 9 310 Ft, a havi 14 670 Ft, az éves e-matrica 81 280 Ft, míg a megyei 13 330 Ft.